Üdvözöllek

Maga az oldal főként azt a célt szolgálná, hogy aki esetleg nem tud angolul/japánul vagy ne talán tán koreaiul. Esetleg nem biztos saját tudásában vagy szimplán csak jobban szeret a saját anyanyelvén olvasni (már csak a komikum miatt is), nyugodtan keresgélhet itt:)

Tudom ezt már feltűntettem a fejlécen, viszont szerintem nem annyira átlátható emiatt gondoltam itt is megjelentettem

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Éppen készül...
Another 1. kötet 1.rész
1972-ben egy Misaki nevű tanuló járt az Északi Yomiyama Általános Iskola kilencedik évfolyamának hármas osztályába. A fiú nagy népszerűségnek örvendett az osztályában, egyaránt szerették a diákok és a tanárok is. Szinte mintatanulónak számított, aki még a sportokban is kiválóan teljesített. De nem sokkal azután, hogy elkezdte a kilencediket, meghalt. A tragédia híre mindenkit sokkolt. Viszont egyszer csak valaki azt mondta a fiú székére mutatva, hogy Misaki itt van, nem halt meg. Attól a naptól fogva a hármas osztály úgy viselkedett, mintha elhunyt osztálytársuk még mindig élne. Ezt a színjátékot egészen ballagásig folytatták. Az igazgató még azt is elrendezte, hogy Misakinak is legyen széke a ballagási ceremónián. Ám ezzel a szerencsétlenséggel nem is gondolták, mi vette kezdetét...
 
Számláló
Indulás: 2019-08-12
 
Főoldal

After the Rain 1. kötet 1. rész

2019.08.17. 16:35, Miul

Huhh el sem hiszitek mennyit szerencsétlenkedtem mire a "Manga" menüpontot sikeresen beállítottam.De legalább végre kész van és ez a lényeg! Gondolom akik olvasták az előző bejegyzésem  ,ők a/az Another mangára számítottak hogy azt fogom kiadni elsőnek. Hát történt egy apróbb változtatás mivel a/az Another 1.kötetének 1.része kb. 65-60 oldal hosszúságú (ha jól emlékszem) ami valljuk be nem kispályás meló egy kezdő fordítótól. Javarészt nála az adta fel a leckét , hogy amikor elkezdtem fordítani ( és igen , tényleg fordítottam belőle de a 10-en valahányadik oldalnál elszakadt a cérna˘o˘) szinte nekem kellett életet lehelni az egészbe. Ezt mégis hogyan értem ?Nos tömören el is mondom!:)

Van az a szituáció amikor a fordítónak kell életet lehelni az egész műbe/szövegbe, mert  ha  pontról-pontra megpróbáljuk lefordítani azt angolról magyarra egy értelmetlen társalgási szitut kapnánk. Aminek valljuk be nincs semmi értelme , pont ezért eléggé sokszor kellett a szöveget formáznom ,esetleg más mondatokat vagy szavakat bele raknom hogy értelmesen jelenjen meg.Ne az legyen olvasás közben hogy "mi a f*sz!?.. ennek nyelvtanilag nincs is semmi értelme!" 

Így is egy kicsit izgulok hogy vajon meglesztek-e elégedve a fordításommal , na de reménykedni azért csak lehet... xdd

Mindenkinek jó olvasgatást kívánok!^3^

A mangát itt tekinthetitek meg://manga-paws.gportal.hu/gindex.php?pg=37333828

A MangaPaws nyitása!

2019.08.13. 11:19, Miul

Mindig is hatalmas rajongója voltam a Lovely Complex-nek (Love*Com) és  természetesen az összes mangának /animének ami Nakahara Aya munkássága alapján jött létre. Szóval igen, szinte mindegyik kötet megvan tőle a Love*Com-ból (mint egy nagy rajongótól várni lehet), ámde sajna a fordítást az Animeaddicts valamilyen úton-módon abbahagyta.Emiatt ugyebár csak a 14. kötetig lehet megrendelni  magyarul (javítsatok ki ha rosszul tudom ), hát mondhatni a szívem tört össze amikor ezt megtudtam mert hát akkor hova lesznek azzok a jó kis poénok belőle :P

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.